EME Orvos- és Gyógyszerésztudományi Szakosztály
XXX. Tudományos Ülésszak

Az összefoglalók beküldési határideje lejárt

Az Orvostudományi Értesítő a De Gruyter - Sciendo honlapján

 

Az Orvostudományi Értesítő az erdélyi magyar nyelvű orvos-, fogorvos- és gyógyszerésztudományi szakírás képviselője. Az egyetlen átfogó, magyar nyelvű orvosi folyóirat Romániában, amely anyanyelven való otthoni közlésre buzdítja a szakembereket. Nem csak a romániai orvosok, kutatók, egyetemi oktatók legújabb szakmai eredményeit ismerteti, hanem magyarországi vagy más országokban élő kollégák dolgozatait is szép számban tartalmazza.

Az Erdélyi Múzeum-Egyesület Orvostudományi Szakosztályának közleményeit, az Orvostudományi Értesítőt dr. Hőgyes Endre indította 1876-ban. Az EME 1990-es újjáalakulását követően évről évre sor került az orvosok és gyógyszerészek tudományos ülésszakára, és az ott elhangzott előadások újabb és újabb kötetekben jelentek meg. Részletes visszatekintést a folyóirat múltjára itt olvashatnak.

A 2002‑2010 közötti időszakban az Orvostudományi Értesítő évi négy alkalommal jelent meg. Ezután évente két rendes és két különszám jelenik meg. Ez utóbbiak a Szakosztály Tudományos Ülésszakának valamint a MOGyE Tudományos Diákköri Konferenciájának az összefoglalóit tartalmazzák. A szerkesztőség folyamatosan fogadja a kéziratokat.

A szerkesztőbizottság elsősorban a Marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Egyetem tanáraiból áll. 2007-től a bizottság jeles külföldi szakemberekkel bővült. Minden dolgozatot a szerkesztőbizottság által felkért szaklektorok bírálnak el. 2007-től a folyóirat arculata jelentősen megváltozott, A4-es formátumban, két hasábon jelenik meg, 2008-tól az angol és román kulcsszavak megadása kötelezővé vált, 2018-tól a cikkek DOI azonosítóval rendelkeznek és a nemzetközi adatbázisokban való jegyzéshez szükséges angol összefoglalót és egyéb információt is tartalmaznak. 2007-től a cikkek teljes terjedelemben (pdf), szabadon elérhetők az interneten. 

2003-tól az Orvostudományi Értesítő a Román Oktatásügyi Minisztérium illetékes hatósága a CNCSIS/CENAPOSS által országosan akkreditált folyóirat (274-es sorszám). A 2005-től bevezetett rangsorolás szerint C kategóriában volt, míg 2008-tól B akkreditációja van. A De Gruyter - Sciendo kiadóval kialakított együttműködés révén a folyóiratot 2018-tól nemzetközi adatbázisokban is jegyzik.


Nyomtatás   E-mail